2014. július 03 – án tartották a „Szekszárd Megyei Jogú Város Közvilágításának energiatakarékos átalakítása Szekszárd II.„című pályázat sajtótájékoztatóját, melyre a Polgármesteri Hivatal konferenciatermében került sor.

Szekszárd Megyei Jogú Város Közvilágítása energiatakarékos átalakítása Szekszárd II. című pályázat a második üteme a közvilágítás korszerűsítésére irányuló munkálatoknak. A két pályázat lényegét tekintve megegyezik, a különbség csupán a területi érintettségben mutatkozik. A közvilágítást korszerűsítő pályázatok első ütemében a tervek szerint Alsó – Páskum, Bakta, Bartina, Bottyánhegy, Cinka, Csatár, Előhegy, Északi kertváros, Felsőváros, Hosszúvölgy, Palánk, Parászta, Séd – völgy, Szőlőhegy városrészek készülnek el, míg a második ütem tartalmazza majd a Városközpont, a Mérey ltp., Miklósváros, Tambov és Újváros városrészeket.

Dr. Haag Éva, Szekszárd MJV alpolgármestere tájékoztatójában kiemelte, a mintegy 700 millió forint összértékű beruházás 85 %-ban az EU Kohéziós Alap támogatásából valósul meg. Kijelentette továbbá, hogy a beruházás során több 4400 db világítótest kicserélésére kerül sor.

Szekszárd Város Önkormányzata felhívja a lakosság figyelmét, hogy az esetlegesen fellépő energiahálózati problémákkal kapcsolatos bejelentéseiket, az eddigiektől eltérően, ne az üzemeltetőnél, hanem a Polgármesteri Hivatalnál tegyék meg.
2014. július 1. – augusztus 1. között a közvilágítással kapcsolatos bejelentéseiket, munkaidőben 8.00 – 16.30 óra között a Polgármesteri Hivatal 74/504-100–as telefonszámán Bérces János energetikus (107-es mellék) fogadja.
Munkaidőn kívül 16.00 – 19.00–ig a Polgármesteri Hivatal 74/504-100-as telefonszámát hívhatják, illetve az E-ON ügyfélszolgálatát az eddigieknek megfelelően továbbra is a 0680/205-020 – as telefonszámon.